2013. szeptember 23., hétfő

Chapter three - Mese, mese, mátka



Lana értetlenül meredt a csukott ajtóra. Az előbb még biztos volt benne, hogy Carl szépen elküldi majd a csajt, most meg?! Ölelgeti és majdnem örök hűséget is fogad. Kemény, sértett léptekkel indult vissza a gyengélkedőbe, hogy mindent elmeséljen a két fiúnak.

Rosalie csodálattal nézett szét a hatalmas teremben. Megbabonázta őt az egész Intézet kinézete, de ez valósággal sokkolta. A falak mentén könyvespolcok tucatjai sorakoztak, a mennyezet legalább 3 méter magasan volt, égő rúnák borították. Egy lépcsőn vezette le őt a magas férfi. A szoba hatalmas volt, középen egy nagy mahagóni asztal állt, rajta néhány könyv. Szembe az ajtóval pedig egy ablak. Az egész terem napsütésben úszott. Volt még ott páncélszekrény, földgömb, kardtároló vitrin, ajtók, csigalépcsők, de 
Rose-nak megakadt a szeme egy óriási szobron. Egy angyalt ábrázolt, kezében egy kard és egy kehely volt. A kard hegye egyenesen meredt az ajtóra, mintha az ellenséget akarná éppen megölni. A szobor szemében ősi fájdalom tükröződött, ami megijesztette a lányt. Testét katonai vért borította, fején díszes sisak állt.
- Raziel angyal szobra. Ugye milyen káprázatosan szép? Mióta az Intézet áll, azóta Raziel véd minket. Kezében a Végzet Kelyhe, a Végzet Kardja. A Végzet Tükre sajnos már nem kapott helyet ezen a szobron. Ez a három tárgy hatalmas erővel bír, angyalidézésre használta őket annak idején a nagyapád – meséli a férfi, miközben odasétál a szoborhoz. Rosalie csak áll, és nézi. Próbálja felfogni a hallottakat. Angyalidézés, az ő nagyapja.
- Ó milyen buta vagyok, most biztosan össze vagy zavarodva. Gondolom arra számítottál, hogy elküldünk egy perc alatt, igaz? – nézett le rá kedvesen Carl.
- Őszintén? Igen. És Lana még biztatott is ezzel kapcsolatban, szerintem még most is pukkadozik, amiért nem küldött el. És igen, össze vagyok zavarodva, nem értek semmit, meg vagyok lepődve, de egyben boldog is vagyok, hisz ez volt a célom. És… - a férfi itt félbeszakította.
- Shhh. Ha tényleg maradni akarsz, mindent el kell, hogy meséljek, és semmit nem adhatsz tovább, de talán itt is kell, hogy tartsalak utána. Veszélyes lenne ennyi titokkal az elmédben sétálni úgy, hogy hamarosan tudomást szerezhetnek rólad.
- Tessék? – a vörös lány most már teljesen össze volt zavarodva.
- Maradni akarsz?
- Igen – vágta rá azonnal.
- Akkor jobb lesz, ha leülünk, hosszú lesz – ezzel karon ragadta a pici lányt, és egy fotelhez húzta. Magával szemben leültette, hozott egy-egy csésze teát, majd ő is leült. Csillogó szemekkel kezdett bele a történetbe:

- Sok-sok évvel ezelőtt Johnatan Shadowhunter egy angyal segítségét kérte, mert nem bírt elbánni a Földet megtámadó démonokkal. Az angyal adott a véréből a férfinak, és létrejöttek az árnyvadászok. Félig ember, félig angyal harcosok. Egyre többen lettek, és az évek múlásával erős hadsereget alkottak. Létrehoztak Tanácsokat, Köröket, Csoportokat. Idő közben az Éjszaka Gyermekei, a Linkatrópok, a Tündérek, a Boszorkánymesterek, és más természetfeletti lények kezdtek el terjeszkedni. És lassan kialakultak a szövetségek is, nem harcoltak egymással többé a népek, béke uralkodott. A Démonokat elintézték az Árnyvadászok, a többiek pedig élték a saját, nyugodt kis életüket, miközben a mondének erről semmit sem tudtak.
- Közbe kell szóljak, vámpírok, vérfarkasok, félig angyali teremtmények, és mondének? – meresztette Rosalie a szemét. Azt sejtette, hogy sok mindent nem tud, de eddig vámpírokról talán csak az Alkonyat kapcsán hallott.
- Mondénnek hívjuk azokat az embereket, akik nem tudnak a mágiáról, rólunk- magyarázott kedvesen a férfi.
- Szóval. Hosszú évekig béke uralkodott, majd egy férfi, Valentine, őrült terveken kezdett dolgozni, és mindent majdnem lerombolt. Felesége, Jocelyn terhes volt, démonvért fecskendezett a nőbe, abban bízva, hogy a gyermek majd erősebb, jobb lesz, mint a többi. Egy legyőzhetetlen harcost akart teremteni. A férfi egy másik fiún is kísérletezni kezdett, de neki angyalvért adott. A fiúk megszülettek, Johnatan gonosz lett, szívtelen. Jace pedig túl jó, sebezhető, szerethető. Jocelyn ismét terhes lett, ekkor már egy lánnyal. Idő közben rájött, mit tesz Valentine, és elmenekült. Hamarosan egy tűz során Valentine, és Johnathan meghaltak. Legalább is a nő ezt hitte. Egyedül nevelte a lányát – mesélte Carl visszaemlékezve a régi időkre, történetekre. Eszébe jutott még valami: - vagyis volt egy társa, Lucian-nek hívták, vérfarkas volt. A gyermek, Clarissa, elkezdett Látni, Jocelyn pedig időről időre elvitte őt egy híres boszorkánymesterhez, aki elfedte az emlékeit.
Ahogy telt, múlt az idő, a kislányból nagylány lett, Valentine pedig előkerült. Véres bosszút tervezett. Clarissa közben megismerkedett Jace-szel, szerelmesek lettek. Nagyon sok próbát kellett kiállniuk, mire végre egymáséi lehettek. Először is Édesanyádnak pokoli nehéz volt beilleszkedni az árnyvadászok kemény világába, másodszor pedig Valentine tett róla, hogy ne lehessen boldog a lánya. Először elhitette a fiatalokkal, hogy testvérek, majd kis híján megölte őt Jace, de aztán végül Jace-t ölte meg Valentine. Édesanyád bármit kérhetett volna, de Jace-t kérte, Raziel angyal visszahozta őt.  
Még kis millió megpróbáltatáson kellett átmenniük, de én ezekről már nem igazán tudok.
Tizennégy voltam, mikor meghaltak a szüleim, ide kerültem. A szüleid akkor voltak harminc évesek, édesanyád terhes lett veled. Fiukként szerettek, legalább is azt hiszem. Ahogy teltek a hónapok, elvittek kisebb csatákra, hisz Clary is tizenöt évesen kezdte. Nem harcolhatott tovább, megvárta, amíg megszületsz. Nem bírta magára hagyni Jace-t, ismét harcolni kezdett.
Nem akarta, hogy árnyvadász legyél, ő is védeni akart téged, úgy, mint ahogy őt védték.
Nagyon sok időt töltött veled is, de amikor csatára került a sor, rohant. Három éves voltál, amikor meghalt, könyörgött, hogy segítsek, ne hagyjam, hogy bántódásod essen. Egy Falánk démon ölte meg.
Átadtalak egy mondén barátomnak, megbíztam őt, hogy neveljen fel. Figyelemmel kísértem az életedet, évente beszéltem vele telefonon. És amikor csak úgy megjelentél, tudtam, hogy nagylány lettél – fejezte be a szomorú beszámolót Carl. 

Rosalie-ra tekintett, de semmit nem tudott kiolvasni a lány tekintetéből. Mereven nézett előre, és aprókat rázott a fején. Vörös haja csak úgy lebegett.
Rose nem tudott hirtelen ennyi információt feldolgozni. Ennyi gonoszság, ennyi fájdalom, az anyjának fontosabb volt a harc, mint a saját gyereke… a drámai szerelmi történet, híres rokonok. Egyre vadabbul kezdte rázni a fejét, majd könnyek törtek elő belőle.
- Hogy lehetett fontosabb neki a harc, mint én? Hogy lehetett ennyi gonoszság a világban? Miért nem szeretett? És maga, miért nem keresett?! – emelte fel hisztérikusan a hangját. Szeméről lassan kezdett fekete patakokban folyni a könnyel keveredett festék.
- Shhh. Nyugodj meg kérlek. Mindennél jobban szertetett, de Jace-t sem akarta egyedül hagyni. Ha kerestelek volna, nem tudom, hogy reagáltál volna. Lehet, hogy rendőrt hívtál volna. Ezért ne haragudj rám! – magyarázott a szőke férfi, miközben nyugtatóan simogatni kezdte a lány kezét.
- És akkor most mi legyen? – törölte meg a szemét a lány. Abban bízott, hogy kicsit tűrhetőbb lesz a külseje, de a férfi mosolya elárulta, csak még jobban szétkente a festéket.
- Most? Megkeresed szépen a szobádat, adok egy rakat pénzt, elmész, bevásárolsz magadnak, otthonossá teszed a szobád, összeismerkedsz a többiekkel, és szép lassan beolvadsz közénk. Ha persze ezt szeretnéd.

Első díjam + infók

                                  A díjat köszönöm A TMM Team-nek :)


Szabályok: 
Írj 11 dolgot magadról!
Válaszolj 11 kérdésre!
Tegyél fel 11 kérdést!
Küldd tovább 11 embernek!

11 dolog magamról: 

1. Pár éve blogolok.
2. Volt legalább 10 blogom, de mindet bezártam.
3. Elég nehéz engem igazán feldühíteni, de ha sikerül, akkor nagyon nagyon rosszul jár az illető.
4. Imádom olvasni.
5. Kedvenc olvasnivalóm a Végzet ereklyéje sorozat.
6. Kedvelem nagyon a Twilight-saga-t is és a Vámpírnaplókat is, de Christian Grey sem áll távol tőlem
7. Gyűlölöm a beképzelt embereket, legszívesebben megütném őket
8. Nem érzem tökéletesnek a munkáimat, de legtöbbször elégedett vagyok velük, akárki, akármit mond.
9. Macklemore a jelenlegi kedvenc hírességem, elismerem őt a tehetsége, a múltja, és a jelene miatt is.
10. Gimnazista vagyok, kevés időm jut a blogokra a tanulás miatt :S
11. Ez az első díjam, és nagyon örülök neki ! ♥♥♥

11 kérdés, és a válaszaim: 

1. Ha felnézel a képernyőről, mi az első dolog, amit meglátsz?
Egy Adam Lambert poszter. ( Ő a másik nagy kedvencem.)
2. Mi a kedvenc rajzfilmed?
Hm... talán a Mulan.
3. Bírod a horrort?
Könyvben nagyon, de egy Fűrésztől hánynom kell már.
4. Ha százalékba kellene átváltanod a tulajdonságaidat, mi jönne ki? (pl. 50% kedvesség...)
Hú... 20% lustaság, 30% megfelelni akarás, 15% önbizalomhiány, 35% magabiztosság, boldogság, happy.
5. Általában milyen a hangulatod?
Régen mindig boldog, mosolygós voltam, de egy ideje már kevesebbet mosolygok.
6. Sírós típus vagy?
Nagyon.
7. Kedvenc ország, város?
Talán Peru.
8. Ha egy váratlan pillanatban összefutnál a kedvenc sztároddal, mit reagálnál?
Nem égetném le sem őt, sem magam azzal, hogy sikítozni kezdek, és mivel úgysem valószínű, hogy történne bármi is, mosolyogva elmennék mellette.
9. Jobb vagy bal kezes vagy?
Jobb.
10. Mi a terved a jövőre nézve?
Befejezni a sulit, találni egy olyan pasit, aki nem csap be, nem sírok miatta, és majd elhelyezkedni egy olyan ágazatban, amivel jól kereshetek, és élvezem is.
11. Mi a mottód?
Nincs. Próbálok mindig úgy élni, ahogy jól esik. Néha előre gondolkozom, néha nem, és sokszor megiszom ennek a levét. 

Kérdéseim:
1. Mióta blogolsz?
2. Hány éves vagy? 
3. Mi az életcélod?
4. Mit szeretsz a legjobban csinálni?
5. Hogy reagálsz, ha igazságtalanság van körülötted? 
6. Ha bármit kérhetnél, mi lenne az? 
7. Ha választhatnál, melyik hírességgel feküdnél le?
8. Mi a véleményed a One Direction-ről?
9. Szerinted mitől jó egy blog?
10. Mitől félsz a legjobban az életben?
11. Mi a legvadabb álmod? 

Akiknek küldöm :





És akkor az infók: Kicsit megváltozott a kinézet, remélem tetszik nektek :) Kiteszek egy szavazást, pár szavazatnak örülnék. 

xoxoxo Nady.


2013. szeptember 12., csütörtök

Chapter two - Ave Atque Vale



Az utca hideg kövén fekvő Ian viszonylag gyorsan tért magához a váratlan vámpírtámadásból, hála testvére rúnájának. Hirtelen fogalma sem volt, hogy hol van, vagy mit is csinál, majd mikor vért köhögött fel, rögtön eszébe jutottak a képek, ahogy valami ledönti a lábáról, és az éles szúrást a nyakán. A hideg is kirázta őt.
Látása kezdett tisztulni, a sötét, csillagos ég volt az első, ami tudatosult benne, majd a gyógyító rúna kellemes bizsergése, végül, hogy hideg van körülötte.
Pislogott párat, majd szétnézett, fejét próbálta nem mozgatni. Megpillantott egy ismeretlen vörös hajú lányt, és Lana-t. Ja igen, a lány, akit démonnak hitt – jutott eszébe.
- Mi történt? – kérdezte kábán a szőke fiú. A két lány egy emberként hajolt fölé.
- Egy vámpír megmart, megöltük, utána pedig rajzoltam rád egy rúnát. Úgy örülök, hogy minden rendben van, Ian. Ha bármi történt volna veled… én… - sírta el magát Lana, majd a fiú mellére borult.
- Nem akarok ünneprontó lenni, meg semmi, de itt lehet, hogy nem vagyunk túl nagy biztonságban, nem? – szólalt meg Rosalie. Lana gyorsan összeszedte magát, és segített felállítani Iant.
A gyenge fiú egyik karjával Rose-ra, másikkal testvérére támaszkodott.
- Ha megölsz most, Lana kifiléz – közölte tárgyilagosan a vörös lánnyal, aki nevetve szólalt meg:
- Nem foglak. Hová megyünk?
- Az Intézetbe. De nem együtt megyünk, csak mi. Te nem – ragozta a dolgokat sértő hangsúllyal az árnyvadász lány.
- De hát láttalak titeket, és segítettem is nektek, és… - hadarta idegesen a csalódott lány, miközben botladozva mentek a hatalmas fiúval a vállukon.
- Nem nyitok vitát, Carl majd eldönti. Pont – zárta le a témát Lana.
- Carl? – jött a várva várt kérdés Rosalie-től.
- Ő az Intézet vezetője. De elég volt ennyi, siessünk.

Fél óra lassú séta után odaértek az Intézethez. Rosalie azonnal látta, hogy mennyire gyönyörű, tudta édesanyja feljegyzéseiből, hogy a mondének máshogy látják, és büszke volt magára, hogy ő kivételes. Látta, amint a lepusztult, romos épületből gyönyörű kastély válik, látta a gyönyörű kertet, a járólapokat, amiken besétáltak, látta a ház szépen kidolgozott részleteit, minden kertben nyíló gyönyörű virágot.
- Gyönyörű – adott hangot gondolatának, mire mindketten ránéztek:
- Te látod?
- Persze. Nagyon szép.
-Atyám, ez tényleg igazat beszél – borult ki nyilvánosan a szőke lány. Nem hitt neki először, most meg előáll ezzel.

Elindultak be az épületbe, mikor bezárták a hatalmas vasajtót maguk mögött, négy acélzár kapcsolódott be automatikusan. Rose azt sem tudta, hová nézzen.Elkezdte pásztázni a falakon lógó képeket. Mindegyik egy csatában meghalt büszke árnyvadászt ábrázolt. Sorra nézett végig a képeken, majd megakadt a szeme egyen. A szíve megállt egy pillanatra. Lana hangja szakította őt ki a gondolataiból:
- Vigyük őt a gyengélkedőbe, én vigyázok rá, te meg… vagyis, majd Jonah vigyáz rá, én meg megyek veled Carlhoz. Bár, a többiek nem tudom, hol a pokolban vannak – bosszankodott mikor meglátta a felé közeledő barna hajú magas srácot. A fiú láthatólag nem értette a helyzetet, szemöldöke a homloka közepére szaladt.
- Mi történt? Kém?
- Hosszú, figyelj Ian-re, vámpírmarás. A csaj Látó. Odaviszem Carlhoz – mondta sietősen Lana.
- Rosalie Mo… - akarta mondani Rose, mikor a szőke árnyvadász lány közbeszólt:
- Elég!
- Jonah Roberts. Üdv, szép vörös lány! – köszönt vidáman a feszült hangulat ellenére a magas srác. Lana csak megforgatta a szemeit, majd elindult a Terem felé.

Rosalie figyelmét teljesen elvonta Jonah. Legalább egy fejjel magasabb volt nála, fekete atléta feszült kidolgozott testén, karját, vállát, nyakát fekete rúnák sokasága hálózta be, minden mozdulatánál hullámoztak az izmok. Ahogy mosolygott, szája sarkában gödröcskék jelentek meg, hófehér fogai kivillantak.
Szeme gyönyörű élénk kék volt, amiben könnye elveszik az ember lánya, a haja pedig fényes, csokoládébarna.
- Jönnél? – a szőke lány türelmetlen hangja zavarta meg Rose-t. A lány a másik után sietett, magára hagyva a két harcos fiút.  
Jonah csak állt, bárgyú vigyorral az arcán, és a két lány után bámult. Megbabonázta őt Rosalie szépsége. Ahogy hosszú, egyenes vörös haja hullámzott a hátán, ahogy karcsú dereka ütemese mozgott a lépései hatására, ahogy a ruhái feszesen tapadtak a formás testére, egyszerűen lélegzetelállító volt.

- Hallod, amit beszélek?! – kérdezte Ian mérgesen barátjától. Ő viszont egy pillanatig még nézte a távolodó lányt.
- Mivan? – kérdezte bambán, mikor visszafordult az ágyban fekvő fiúhoz.
- Az van, hogy egy vad idegen csajra nyáladzol, mikor engem vámpír mart meg – puffogott idegesen a sérült.
- Bocs, na. Ne mondd, hogy neked nem tetszik! – emelte fel vádlón a kezét Ian.
- Nem, képzeld, nem tetszik. Majdnem miatta haltam meg. Közölte, hogy ő az Isten, és vigyük őt magunkkal, de előbb kaszaboljam le a többi démont. Addig Lana vele maradt, én meg megöltem azt a hülye Falánkot, akiről beszélt, közben azt hittem, démon volt a csaj, Lana biztos megölte már úgyis, és haza akartam indulni, mikor megmart az a francos várszívó – hadart idegesen a srác. Arca néha fájdalmas görcsbe torzult a fájdalomtól.
- Oké, nyugodj meg, látod, hogy nem démon. Hozok valami teát, hogy ne legyen iylen rossz, aztán meg fürödj le, mert bűzlesz – ezzel elindult kifelé Jonah.
 Ian még utána kiabált, hogy nem kell tea, meg hogy nem érdekli, hogy büdös, de ő meg sem hallotta.


Rosalie lassan haladt a szőke lány után, mindent alaposan szemügyre akart venni. A falakat régi téglából építették, volt ahol kicsit lemállott a burkolat, és kilátszódott a régi kő. A járólapok finomra csiszolt márványtáblából álltak, az ajtók hatalmasak voltak, mind gyönyörű mahagóni volt. Jelek voltak vésve mindenhová.
- Gyere! – szólt rá a bámészkodó lányra a másik. Rose szaporázni kezdte a lépteit, és nem sokára odaértek egy még hatalmasabb ajtóhoz. Az ajtóban egy fiatal férfi várta őket. Magas, szikár, izmos volt, haja rövid, szőkés. Szemei mélyen ültek, zöldesek voltak. Tekintete meggyötört volt, mégis szelíd. Mosoly húzódott a szájára, mikor ránézett Rosalie-re. Testét fekete póló és farmer takarta, kidolgozott karján, nyakán jelek milliói díszelegtek.
- Calr, ez itt, azt állítja, hogy valami istenségnek a leszármazottja, és ez által ide akar tartozni – magyarázott flegmán a szőke.
- Nos, igazából nem hiszem, hogy istenségről kellene beszélned. Rosalie Morgernstern vagyok, Clarissa és Johnahtan lánya. Édesanyá... – és itt nem tudta folytatni a mondatot, mert a férfi közbevágott:
- Még egyszer a nevedet, kérlek.
- Rosalie Morgenstern – felelte a lány lassan, tagoltabban, mint az előbb. Carl arcáról lefagyott a kedves mosoly, helyére döbbenet került.
- Istenem. Hát élsz! – ezzel agához rántotta a lányt. Átfutottak rajta a régi emlékek, amikor Clarissa terhes volt, fiatalok voltak, barátok voltak, Jace, Clary, Alec, Isabelle, és ő.Ő Csatlakozott hozzájuk a legkésőbb, mégis úgy szerették őt is, mintha testvérek lettek volna.
- Kérlek, mentsd meg, élje túl. Ne hagyd, hogy itt nőjön fel, nem akarom, hogy úgy haljon meg, mint én… segíts ne … - kérlelte őt egy halálos csata végén Clarissa. Az utolsó szót már nem tudta kiejteni. Úgy halt meg, hogy a gyermekét akarta megmenteni.
- Ave Atque Vale, Clarissa Morgernstern – suttogták egyszerre Jace-szel.


Rosalie nem értette mégis mi történik, de jól esett neki a férfi ölelése. Szinte sose ölelték még meg. Az iskolába párszor. A férfi gyorsan elengedte őt.
- Hosszú út áll előtted, ha valóban ezt akarod. És nagyon sokat kell mesélnem.
- Micsoda? Maradhatok? – kérdezte ragyogó szemekkel a vörös lány.
- MARADHAT? – kiabált Lana.
- Igen. Lana, te most menj el kérlek. Rosalie, te gyere. – adta ki a parancsokat Carl.


Hát sziasztok!

Végre itt vagyok, és írok nektek. Nagyon rosszul kezdődik a szeptemberem. Nagyon sokat kellett tanulnom, nem tudtam írni, valamint ugye írtam, hogy kaptam egy hírt, meghalt egy fontos ember az életemben.

De itt az új rész, sietek a következővel, sziasztok!
Ave Atque Vale, Tomi. Üdvözlet, és búcsú. Köszönök mindent.

2013. szeptember 10., kedd

Sajnálom

Sziasztok
Sajnálom, hogy nem hoztam részt, kész van már a fele, de kaptam egy hírt, meghalt valakim, és nincs energiám írni. Amint rendben leszek, jön a második részt. Köszönöm a türelmeteket. Sietek. Sziasztok!