Christiant váratlan üzenet várta hazaérve a munkából.
Rosalie, nevelt lánya hagyott neki egy kurta üzenetet, miszerint ne várja őt,
betöltötte a tizenhetet és elköltözik. Christiant egyáltalán nem lepte meg ez a
tény, hisz ismerte már jól a lányt, sose szerették egymást, de mivel ennyivel
tartozott szegény Clary-nek, nevelte a lányt. Vagyis próbálta. Azt is tudta,
hogy hamarosan bekövetkezik ez a pillanat, hisz a lány akaratos volt és makacs.
Követni akarta anyjáék életét.
New York kihalt utcáján erőteljes kopogás törte meg a
csendet. Rosalie Morgenstern cipőjének sarka csapódott erőteljesen a kemény
aszfalthoz minden egyes kétségbeesett lépésnél. Adrenalin száguldott a lány
ereiben, démonokat keresett, vagy árnyvadászokat, bármit, ami elvezetheti őt a
céljához. Felkészülve indult neki az útnak, fekete testhez simuló ruhákat vett
fel, táska nem volt nála, csak a telefonja, és a csizmájába rejtett egy konyhai
kést. Nem látott még démonokat, de anyja naplójában le volt írva, hogy
bármilyen lehet, ember, állat, és földi halandó nem képes megölni.
Igen, az egyetlen dolog, ami a szüleitől maradt, az Clarissa naplója volt, hiányosan, pár lapból állva. És egy közös fénykép róla, és az apjáról, Johnatanról.
Lépteit lassítani kezdte a lány, közeledett egy
szórakozóhelyhez, messziről látta már a kígyózó sort.
Szíve vadul zakatolni kezdett, mikor beállt a sor végére.
Itt biztosan összefut valakivel, úgy, mint sok évvel ezelőtt édesanyja is. Pont
ebben a clubban találkozott először árnyvadászokkal.
A sor elég gyorsan haladt, hamarosan Rose került sorra.
- Mit akarsz itt, kislány? – szegezte neki a kérdést egy
kétajtós szekrény méretű kopasz férfi. Bőrét fekete Jelek borították.
- Titeket. Árnyvadászokat. Beszélnem kell veletek – hadarta
Rose, mire a férfi felnevetett.
- Jó vicc, de sajnos itt már rég nem tartunk beöltözős bálokat,
úgy, mint rég, máshol kell keresned a képregényhőseidet – ezzel félretolta a
lányt a sorból.
- Na, ide figyelj, nem szórakozom, oké, nem érdekel, hogy
maga mit gondol, csak engedjen be. Oké? – nézett fel rá reménykedve a vörös
lány.
- Nem oké – nevetett a férfi, a lányt pedig elfogta az
idegesség.
Mi az, hogy nem enged
be?! – gondolta magában, majd megkerülte a férfit, és egy óvatlan
pillanatban besurrant a háta mögött.
Már azt is hitte, hogy ilyen könnyű volt, mikor a férfi
utánanyúlt, és a hajánál fogva húzta vissza.
- Azt hiszem elmondtam elég értelmesen, hogy nem. Nem tudom
mi a picsa ilyen felfoghatatlan. Tűnés innen! – förmedt rá szikrázó szemekkel.
- Engedje el a hajamat! – morogta Rose, miközben elkezdett
hadonászni. Az őr ekkor elkezdett remegni, majd a szeme átfordult, feje
iszonyatos vicsorba torzult.
- Mit nem értesz? Azt akarod, hogy kibelezzelek?! – torz
hangján vicsorgott a lányra.
Rose kitépte magát a férfi szorításából, és elkezdett
rohanni. Szemét egy pillanat erejéig elhomályosították a könnyek. Mégis mit
gondolt? Csak úgy találni fog akárhol árnyvadászokat, akik majd magukkal viszik
őt, megváltoztatva ezzel az egész életét? Nevetséges. A tempóján nem lassított,
tudta, hogy az őr igazából démon volt, de a többi ember nem látta ezt. Ez azt
jelenti, hogy Látó, mint édesanyja volt. Szóval valóban öröklődik ez az egész.
De azt sem tudja hol az Intézet, de még ha tudná, akkor sem engednék be őt,
csak mert azt mondaná, hogy Clarissa Morgenstern lánya.
Hirtelen mintha kőfalba ütközött volna, elterült a földön.
Az erős ütés hatására egy kevés levegő maradt csak a tüdejében, lélegezni alig
bírt.
- Mi a fene?
- Várj, lehet, hogy ez is démon, biztos menekült – jöttek a
hangok. Rose becsukott szemmel feküdt a hideg betonon, mikor meghallotta egy
fegyver csattanását. Ijedten nyitotta fel a szemeit.
- Ne. Nem vagyok… démon. Látó vagyok… a club őre nem…
messze… démon – próbálta kinyögni az szavakat. A hátába nyilalló éles fájdalom
azonban megnehezítette a dolgát.
- Megnézem, mi van, te rendezd ezt le – szólt a férfi.
Rose-ban annyi erő nem maradt, hogy felnézzen, de tudta, érezte, hogy
árnyvadászok azok.
- Talpra! – utasította egy női hang. Felnézett, és egy szőke
hajú lány állt előtte fekete ruhában, karddal a kezében.
- Nem megy – jött a válasz a vörös lánytól, mikor a másik
hirtelen elkapta és felrántotta. Rosalie-ből hangos nyögés szakadt fel.
- Nem te csapódtál teljes erődből egy betonfalnak, majd
vágódtál el valódi betonon – morgolódott.
- Mi vagy te? – torkollt le az árnyvadász. Magasabb volt
Rose-nál vagy egy fejjel, szőke haja szorosan lófarokba volt fogva, szeme
enyhén ki volt sminkelve, de tekintete kemény volt.
- Clarissa Morgenstern lánya, árnyvadász akarok lenni, mint
a szüleim, és körülbelül három perce cibált meg egy démon. Elég jó leírás? –
kérdezte a lány.
Ian felhasznált egy álcázó rúnát, majd beállt a sorba,
mintha ő is csak bulizni akarna. Gyorsan haladt a sor, a démon szinte mindenkit
beengedett. Testét Jelekhez hasonló tetoválások borították, persze a
megtévesztés kedvéért.
Mikor a fiú került sorra, előkapta a kését, és egy gyors
mozdulattal megölte a démont. Az emberek sikítozni kezdtek körülötte,
mindenfelé ’gyilkos’ szó repült, így Iannek gyorsan el kellett tűnnie.
Sprintelni kezdett, el a mellékutcákon, az Intézet felé.
Lana már biztos megölte azt a démont. A fiú nem hitt neki, biztos volt benne,
hogy démon.
Hátrapillantott, követik e, de tiszta volt a levegő. Futó
tempóját sétára lassította.
Egyszer csak hirtelen egy csapást érzett a hátán, majd
valami éles fúródott a nyakába. Jeges rémület járta át a testét, vámpír.
Reflexszerűen a zsebéhez kapott, és a szenzoron keresztül
megpróbált jelezni Lana-nak, mert tudta, hogy harcképtelenné vált.
A szúrás abbamaradt, a vámpír viszont köpködő, krákogó
hangokat adott ki. Ian szeme előtt karikák kezdtek táncolni.
Lana zsebében rezegni kezdett a szenzor, mutat mutatott.
- Jó, nem érdekel ki vagy, vagy mit akarsz, de most vagy
követsz, vagy megöllek. És ha megpróbálsz bántani, vagy elmenekülni,
kifilézlek, világos? – esett neki a vörös lánynak, aki komolyan bólintott, majd
követte őt.
A tempójukat gyorsítani kezdték, a cél nem volt annyira
messze. Néhány perc után megláttak két alakot, egy a földön feküdt, egy pedig
összekuporodva rángatózott.
Lana agyán gyorsan átvillant, hogy mit tegyen, majd
megszólalt.
- Itt egy kés, figyellek, te öld meg ami a földön fekszik,
én a rángatózót – egy kést hajított a lány felé, aki kapott utána rögtön.
Rosalie a hátára fordította a testet, és észrevette, hogy a
földön szép nagy vértócsa áll. Ismerős volt neki a fiú, karakteres, szögletes
arca volt, szőke rövid haja, nyakán, karján Jelek.
- Szent Isten, ez a fiú, aki veled volt. Vagyis gondolom,
mintha őt láttam volna. Vértócsa van körülötte – pánikot a vörös lány. Lana
azonnal felpattant, és odarohant testvéréhez. Bal csuklójára egy gyógyító rúnát
rajzolt.
- Ugye nem hal meg? – nézett fel könnyes szemekkel Rose-ra.
- Remélem. Az a micsoda biztosan segít. A másik halott?
- Megöltem. Vámpír volt, az harapta meg Ian-t. Egymás számára
mérgek vagyunk.
Ekkor Ian felköhögött.
Sziasztok! Meghoztam az első részt :) Örülnék pár pipának, vagy kominak esetleg:)
